2018. már 22.

Szemtelen vagy találékony sofőrök?

írta: MySentiment
Szemtelen vagy találékony sofőrök?

 Az utóbbi időben sokat autózom a fővárosban. A nyugodt vezetők közé tartozom, régen rájöttem már, hogy ha idegeskedem, ordibálok, bemutatok más sofőröknek nem érek előbb célba. Sőt akkor sem érek hamarabb oda, ha tolakodok.

Az elmúlt évek belvárosi közlekedési fejlesztései autós szempontból arról szóltak, hogy ahogy a belvároshoz közeledünk folyamatosan szűnnek meg a sávok vagy kanyarodnak el más irányba. A cél teljesen érthető, csökkenteni az áthaladó járműforgalmat. A forgalom – és ezen keresztül a károsanyag kibocsátás valamint a zaj csökkentése – érthető és jó célok.

Ez a közlekedési környezet azonban két részre osztja az autósokat: az ügyeskedőkre és a balekokra.

Az ügyeskedő az aki abban a sávban közlekedik ami gyorsabb, ha kell egy sarkon belül is többször sávot vált, és mosolyogva halad el egy sor mellett a másik irányba menő sávba, hogy aztán a lassabban haladó sorba a többiek elé átsoroljon.

A balek az a sofőr aki időben besorol abba a sávba ami a megfelelő irányba viszi, és kivárja a sorát, hogy a leszűkült úton tovább haladjon – tehát az akik a sort alkotják amit az ügyeskedő le tud előzni.

Jó érzés lehet a többieknél okosabbnak lenni, sokkal dinamikusabban haladni, még akkor is, ha a végén egy 30 perces útból csupán 1-2 percet sikerül így lefaragni. Az ilyen ügyeskedők egy része szabályosan sorol be – a sorban állók szimpátiájára vagy óvatosságára játszva még a záróvonal előtt besorol, más részük azonban az első autó elé vág, vagy a kanyarodó sávból tovább halad egyenesen és kikényszeríti, hogy a baleset elkerülése érdekében a sorban haladó beengedje – vagy ha ritkán mégsem engedik be akkor ordibál, dudál mintha ő jönne szabályosan.

Az már másik kérdés, hogy a sorban haladók szempontjából a sor elején besorolók lassítják a tovább haladást, tehát ezen jelenség nélkül lehet, hogy az út amúgy is 1 perccel rövidebb lehetne. Az idő többlet a felesleges fékezések, lassítások és a közlekedési lámpák ciklikus váltása miatt alakul ki. Még szerencse hogy az autósok nagy része a sorban állást választja, mert így van esély a sorból is időben megérkezni az úticélhoz.

Mérlegelve mivel a sorban autózók időveszteséget szenvednek el, a válaszom a saját kérdésemre, hogy szemtelen az ilyen sofőr. Mint írtam ráadásul legalább részben ez a fajta közlekedés szabályellenes is. Ha toleránsabban nyugodtabban haladnánk az úton szerintem mindenkinek kellemesebb lenne.

Szólj hozzá

közlekedés