Nemrég módomban volt megtekinteni A Notre Dame-i toronyőr musicalt az Operett színházban. Az utóbbi időben ritkábban jutok el kedvenc műfajom előadásaira, így mindig gondosan választom ki mit nézzek meg. A Notre Dame-i toronyőr természetes választás volt hiszen a zenés színház egyik legelismertebb magyar műhelyében készült, a legjobb művészek közreműködésével.

Ezen túl menően ez volt KERO (Kerényi Miklós Gábor) utolsó munkája az Operett színházban. KERO-t kb. 25 évvel ezelőtt ismertem meg, amikor én is ebben a szakmában tevékenykedtem. Bár emberileg nem kedveltük meg egymást, mégis azt gondolom, hogy a magyar zenés színház legnagyobb szakembere, rendezője ő – eddig egyetlen munkájával sem okozott csalódást. Viszont csalódást okoztak az ősszel vele kapcsolatban megjelent hírek.

Bár a művész világban az elfogadott viselkedés normái eltérnek az átlag élettől senki, semmilyen indokkal nem élhet vissza hatalmával, és nem mentség bármilyen zaklatás alól sem. Az is vitathatatlan, hogy az őszi megtisztulási folyamat során biztosan előkerültek hamis vádak, esetleg az események utólag átértékelődtek. Már éppen javában írtam véleményemet a megtekintett előadásról, amikor KERO több hónap után ismét megszólalt. Ennek örülök, hiszen elmondta az ő verzióját is, és bocsánatot is kért konkrét és vélt áldozataitól is. Annak kevésbé örülök, hogy a nyilatkozatában Lőrinczy György jelenlegi Operett színházi igazgatóval szembeni konfliktusával magyarázkodik. Zenés színházi szakmai szempontból nekem hiányozni fog munkája, sajnálom ha többé nem láthatok tőle újabb munkát.

Jelen írásomban mégis az előadásra koncentrálnék. Nagy vállalkozás ma Victor Hugo művet színpadra alkalmazni, hiszen a mai ingergazdag világban a művekben fellelhető hosszas bemutatások és leírások unalmasnak tűnhetnek. A musical jó forma hidat építeni a múlt nagy írói és a jelen közönsége között, mert a könnyed zenés formába jól beilleszthető a lecsupaszított mondanivaló. Különösen, hogy az igazán nagy írok – köztük Victor Hugo is – történet mesélése elavult ugyan de mondanivalója ma is jól értelmezhető. A nyomorultak nem csak jó példa, hanem kiemelkedő iránymutatás volt hogyan lehet egy emészthető, művészetileg önállóan is értékes alkotást egy klasszikus műre alapozni.

Sajnos a Notre Dame-i toronyőr esetében a Disney rajzfilm háttérből nem igazán tudott kilépett ki Alan Menken zenéje. Már a második felvonás vége felé jártunk amikor az első igazán musical jellegű zenéi előkerültek, addig inkább háttérzenei jelleget éreztem. Nekem inkább tűnik a mű musical színpadra alkalmazása a mai Disney féle üzleti vállalkozásnak, művészeti értékteremtésnek. Ez a mű biztosan nem fog A Nyomorúltak, Az Operaház fantomja, A macskák mellé kerülni a zenés darabok ranglistáján. Ugyanakkor világviszonylatban megvan az esélye, hogy bármelyik elismert musical nézőszámait megdöntse.

Itt egy fontos kérdéshez jutunk. Sok színházi művész nyújt kiváló teljesítményt magas művészi színvonalú előadásokban – amikre azonban csak egy szűk réteg kíváncsi – és sok ezeknél művészeti szempontból jelentősen gyengébb előadás – ami igazából üzleti vállalkozás – jut el nézők millióihoz. Bár az imént mondtam véleményt a darab művészeti értékéről, az előző mondat alapján azonban el kell mondjam azt is, hogy annak is van értéke, ha egy olyan klasszikus mint Victor Hugo eljut a mai fiatalokhoz, megismerik írását.

Az Operett színház verziója hozza a színház művészeitől elvárható minőséget. KERO-tól is megszokott minden részletre kiterjedő rendezői munkát kapunk. Ha ez lett volna az első KERO rendezés amit láttam akkor is kiváló rendezőként jellemezném, ugyanakkor kis csalódást is okozott, hogy nem éreztem a KERO-tól megszokott pluszt, amitől jellegzetes KERO-s lesz a darab. Akik több munkáját is ismerik tudhatják, hogy mindig extra megoldásokon dolgozik – a Miss Saigonban 1994-ben például igazi helikoptert alkalmazott. Azért a tűz és lángok alkalmazása adott némi extrát.

Khell Csörsz díszletei szépek, kidolgozottak, de ezek sem nyűgöztek le igazán, nem éreztem a Notre Dame grandiózusságát. Horváth Kata jelmezei tökéletesek, tükrözték a kor motívumait a zenés színház elvárásaival – azaz hogy a mozgásban ne akadályozza a művészeket.

A koreográfiát sem tartottam kiemelkedőnek. Minden működött, a mozgások jók voltak, de nem láttam felejthetetlen megoldásokat – talán a darab ezt nem is engedte meg, legalább is ezzel nyugtattam magam miközben az előadást néztem.

Bár eddig több negatív kritikát is megfogalmaztam, a színészi munkák kiválóak voltak. Persze ez már a sokadik előadás volt, így volt is idejük jól összecsiszolódni. Meglepett, hogy olyan jó musical színésznő mint Vágó Zsuzsi hogy kerülhetett ilyen kis szerepbe (vízköpő), de ez igazából csak emelt az előadás minőségén. Veréb Tamás, Gubik Petra és Szomor György is nagyon jól játszott és énekelt. Veréb Tamás és Gubik Petra esetében ez az este volt amikor először jelentős szerepekben láttam őket. Bár Homonnay Zsolt figurája talán nem volt kellően ijesztő (és ebből a szempontból valószínűleg Mészáros Árpád Zsolt sem nyújthatott volna többet), de ő is tökéletes volt.

Külön meg kell említenem Csuha Lajost. Nem emlékszem mikor láttam musical az Operett színházban amiben ne szerepelt volna. Mindig kisebb szerepeket kap, de azt szorgalmasan és ének szempontból tökéletesen teljesíti. Hangja a többi mellékszereplőhöz képest sokkal erőteljesebb, kitartása miatt pedig csak gratulálni tudok neki.

Meg kell említenem a zenekart is akik – mint az Operettben tapasztalatom szerint mindig – most is kiválóan játszottak. Ez volt az első alkalom, hogy Hermann Szabolcsot láttam itt vezényelni, de munkája nem hagyott teret bármilyen megjegyzésnek, panasznak.

A darab egyik fő kérdése „mi tesz valakit emberré, és mi szörnyeteggé?” Univerzális kérdés ez amire a hétköznapokban ma is keressük a választ. Párizs városét elözönlötték az idegenek, bűnözők, cigányok. A Notre Dame esperese – a király engedélyével – a saját megítélése alapján akar rendet tartani, a templom menedéket nem nyújt, senkit sem fogad be. A törvényeket az esperes saját érdekében használja. Ezek Victor Hugo művében fogalmazódnak meg, de lehetne ez egy mai hétköznapi történet is…

Összefoglalva ajánlani tudom az előadást – különösen fiataloknak, hogy ha más módon nem – akkor legalább így megismerjék Victor Hugo kiváló művét. Aki viszont minőségibb musicalre vágyik, az Operett színpadán talál még bőven választható művet. Ugyanakkor mivel úgy tűnik ez KERO utolsó rendezése az Operettben, mégis érdemes musical rajongóknak is érdemes megnéznie.